...kiderült, hogy a telefonkönyvben csak egy szám van, és azt a számot kell hívni, bárkit keres az ember. Minden oldalon az az egy szám állt... egy teljesen kicsinált társadalomról beszélek. És a zsebedben ott van az a szám, a szám, lefirkantva mindenféle cetlire és névjegykártyára, mindenféle nevek mellé. És ha azt a számot elfelejted, senkit nem tudsz felhívni.
- És az információ?
- Az ugyanaz a szám.
Hallgatta őket; érdekes volt ez a hely, amit leírtak. És ha az ember felhívja, a számon előfizető nem tartózkodik, vagy valaki annyit szól bele: „Sajnálom, téves hívás.” Aztán az ember megint felhívja ugyanazt a számot, ugyanazt keresi, és eléri.
Ha az ember elmegy az orvoshoz - csak egy van, aki mindenhez ért - egyetlen gyógyszert kap. Az orvos elkészíti a diagnózist, aztán felírja a gyógyszert. Az ember elviszi receptet a gyógyszertárba, de a gyógyszerész sose bírja elolvasni az orvos írását, úgyhogy az egyetlen tablettát adja, amije van: aszpirint. És az is meggyógyít mindent.
Ha megszeged a törvényt, amiből csak egy van, és azt mindenki újra és újra megszegi, akkor a zsaruk alaposan felírnak mindent, melyik törvény, milyen kihágás, ami mindig ugyanaz. És a törvény megszegésére, legyen az tilosban átkelés vagy hazaárulás, mindig ugyanaz a büntetés: halál. És mozgalom harcol a halálbüntetés eltörléséért, csakhogy ez lehetetlen, hiszen akkor nem maradna semmiféle büntetés. Hát marad a halálbüntetés, a társadalom pedig kiégeti magát és kihal. Nem is, nem égeti ki magát, hiszen eleve ki van égve. Kifakulnak, egyenként, ahogy megszegik a törvényt és meghalnak.
Azt gondolta: amikor az emberek meghallják, hogy az utolsó is meghalt, azt mondják, kíváncsi lennék, miféle népek voltak. Nézzük csak, visszajövünk csütörtökön. Habár nem volt biztos a dologban, nevetett, és nevettek a többiek is, amikor hangosan elmondta. - Nagyon jó, Bruce - dicsérték meg.

   Ez szállóigévé vált; amikor csak valaki a Szamarkand Házban nem értett valamit, vagy nem találta, amiért küldték, mondjuk egy tekercs vécépapírt, azt mondta: „Hát akkor visszajövök csütörtökön.” És neki tulajdonították. Az ő mondása. Mint a komikusok a tévében, akik hétről hétre ugyanazt a csattanót mondják. Elterjedt a Szamarkand Házban, mindenkinek jelentett valamit.
Később az egyik esti játéknál, amikor mindenkit megjutalmaztak valamiért, amivel gyarapította az Új-Utat, például egy új Fogalomért, ő a humoráért kapott elismerést. Azt a képességet hozta magával, hogy viccesnek lássa a dolgokat, bármilyen sötétek is. A körben mindenki megtapsolta, Ő meg felpillantva ijedten látta a mosolyokat, és mindenki szemében a meleg elismerést, és tapsuk jó ideig vele maradt, elzárva mélyen a szívében.

/ Phillip K. Dick - Kamera által homályosan /

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.